Nincs mit kertelni szarul vagyok. Senki nem látja rajtam, mert próbálom takarni, de nem mindíg sikerül. Vannak olyan pillanatok amikor azt érzem, hogy szárnyalok, aztán meg zuhanórepülésbe kezdek. Csak nem tudom mikor érek földet. Csak zuhanok és zuhanok... Keresem magamban az okokat és főleg MAGAMBAN, nem a külvilágban, mert úgy hiszem én tehetek azért mert rosszkedvű vagyok. Nem látom azt hogy én egyszer valaha boldog lennék, vagy lehetnék. Most éppen agy anyával étveszekedett napon vagyok túl. Nem óriási kiabálásokra kell gondolni mert az nincs. De kellően elrontotta a napot az a pár keserű szóváltás. Nem tudok ez ellen mit tenni, mert ebből tanulok én is és valamilyen szinten anya is. Holnap kortárs. Már nagyon hiányoznak az ottaniak(vagyis egy részük). Most olyan emberek is elolvassák, akik majd holnap szépen megrohamoznak, hogy jajj mi van veled. Előre bocsájtom nekik hogy nem tudom megválaszolni konkrétan mert nekem sem fedte fel magát ez a furcsa érzés.
Azt tudom hogy semmi rossz dologhoz nem fogok nyúlni.
