Érezted már azt, hogy úgy átölelnél valakit? Valakit, már mindegy kit. Bárkit, aki csak egy kicsit is kedves, megértő, szeretetet adni tudó. De nincs senki, akit átölelnél. Akit magadhoz szorítanál, akinek a fülébe súghatod köszönöm, hogy vagy nekem. Egyszer ebben az életben talán megtörténik veled is majd az, amit úgy hívnak: szerelem. Az igaz és egyetlen érzés, ami egyszer csak jön és felforgat mindent. Amiről eddig azt hitted, nem szereted, azt hirtelen szeretni kezded. Ami eddig nem volt szép, az hirtelen azzá válik. Mész az utcán és az emberek látják rajtad, te boldog vagy. Boldog vagy, mert valami olyat éltél meg, aminek a világon párja nincs. Amit soha de soha nem felejthetsz el. Soha de soha nem adhatsz el, és nem vehetik el. Aki adja, az kapja is. Ez a világ rendje. És ebben a rendben te is részesülsz majd. Vagy talán épp benne vagy. A lényeg az, értékeld azt, amit kapsz másoktól, mert csak így lehet teljes az, aminek te is részese vagy. Te magad vagy az Igaz barát. Ha te is úgy érzed. Akarod? Vagy talán már teszed is? És ha találkozik az érzésünk, akkor mi eggyé válunk. Eggyé a világgal. A többi emberrel. Mert én is azt érzem, amit te. Kihívás vagy nekem, egy cél. Cél, melyet ha nem érek el, akkor hiába való volt az egész. Elértelek, te elértél engem. Csak annyit töltsünk el egymás mellett, amíg te is, én is érezzük ezt az erőt. És ha már nem érzed, akkor szárnyalj, menj. És te is tudod, én is tudom, összekötnek az emlékek. És amíg világ a világ, te és én egyek leszünk. Mert nincs idő és tér, egy perc veled egy örökké valóság. Te már más úton jársz. Én is. De az út végén találkozunk. És ketten, kézen fogva a többi lelket, megyünk egy nemesebb cél felé. És a cél ott lebeg előttünk: Te velem Én veled. Mert Te Én vagyok, Én pedig Te. Egyenlő és IGAZ.
Szeretnék boldog lenni
