Csak egy ...

Az a bizonyos Szalagavató. Péntek reggel egy táncpróbával kezdtünk. Minden egész ügyesen ment, és jól is éreztem magam. Aztán haza jöttem, és vártam, hogy mehessek fodrászhoz. Nagyon szépre sikeredett a hajam, és míg csinált engem is és anyát is nagyon jót beszélgettünk. Viszont mire hazaértünk nagyon álmos lettem, de a hajkölteményem miatt nem lehetett aludni. Nagyon gyorsan eltelt a délután, amin meglepődtem. Közeledett az idő hogy nekiálljak készülődni. Szokásos fürdés sminkkreálás és öltözés. Kiokoskodtuk, hogy majd ott átöltözöm, mert míg átérek, megfagyok. Időbe indultam, hogy legyen idő még cihelődni. Nagyot néztek mikor megláttak farmerbe és csizmába, kezemben egy fekete szatyorral. Aztán úgy érzem akkor is néztek, mikor visszajöttem. Szóltak, hogy most már el kell foglalni helyünket, de hát az én drága szüleim még sehol sem voltak. Mikor megláttam őket felpattantam és gyorsan helyreigazítottam őket. Mint kiderült aztán olyan mellé ültek, akit Kedves Ismerős nem nagyon preferál. Aztán elsötétült a színházteremben és tudtuk, hogy most akkor indul a verkli. Gyönyörű volt a tánc, amivel nyitottak a 11.-esek. Ezt követte rengeteg olyan poén, amit a mi hétköznapjainkból vettek ki. Kaptunk nagyon sok hasznos tippet az érettségire, és az Életre is. Mikor a konferanszié bejelentette, hogy most a szalagok ünnepélyes feltűzése következik, na, akkor szerintem mindenkinek összeugrott a gyomra. Ahogy szólítottak minket, szépen sorban felmentünk a színpadra, és megkaptuk a szalagunkat, és a jókívánságokat az osztályfőnöktől. Meghallgattuk a 11.-esek versét és az igazgatóúr beszédét. Aztán meghallottuk azt a zenét, amire aztán rendeződnünk kellett alakzatba. Minden nagyon ügyesen ment, és amikor kiértünk azt mondtuk, hogy jajjdejóhogytúlvagyokrajta. Innentől kezdve pezsgőzés és gratulációk és dicséretek hada. Volt egy csoportfotózás és utána nagyon gyorsan haza. Jól éreztem magam, a szalagom már a kabátomon feszít és BÜSZKE vagyok rá.